A legtöbb laikus szemlélő számára Khaddar ma nem volt több vagy más, mint egy forró aranyként ömlő homokkal belepett szétdúlt kőlabirintus, amelynek az évszázadok során leomlott falaiból már csak itt-ott bukkant elő valamilyen megkopott, sárgásbarna szikla. Ha valaha is volt itt valami élet, azt már eonokkal korábban megfojtotta a sivatag, apró porrá zúzta a tébolyítóan tűző nap, a kohóforró levegő és a szikkasztó szárazság. Halott volt, akárcsak azok, akik egykoron itt éltek, szerettek vagy gyűlöltek, sírtak vagy vigadtak. Mint a régen büszke kövek, mind ott hevertek valahol az alacsony homokdűnék fodrozódó hullámleple alatt.

De Khaddar egy egészen más arcát mutatta a hajdanvolt kereskedőváros peremén álló nőnek, akinek tekintete a tapasztalt archeológus szemével siklott végig a pirosra és kékre festett téglafalakon, a lágy szélben lengő, egzotikus mintákkal varrt zászlókon, a kikövezett utcákon hömpölygő, zajos tömegen és Kelet megannyi kincsét kínáló pultokon, amelyek mögött színes köntösökbe öltözött árusok csábították a bámészkodókat. A távolból tikriti dallama szólt, ahogy a sarkon egy kígyóbűvölő ejtette ámulatba a maszatos arcú gyerekeket; máshonnan pedig a lángon piruló kebab édes fűszerillata csapta meg az orrát. Khaddar ott volt előtte, elevenül és lüktetően, mintha csak száz és ezer éveket repült volna vissza az idő ködében.

A fiatal nő megigazította lazán hátrakötött haját, megpróbált némi friss levegőt engedni átizzadt blúzába, majd határozott léptekkel megindult az egykori város főtere felé. Ott, legalábbis a kairói könyvtárban talált porladó papirusz szerint, bújt meg a sivatagi település egykoron életet adó kútja, amely mára csupán egy kiapadt, ásító száj maradt, melynek torkában száraz homok csikorgott. Az egyiptomi tekercs azonban csalhatatlanul utalt rá, hogy a sötétségbe vesző mélység alján nem kevesebb, mint az egyik leggazdagabb kaldeus király, Nebonkhazzar, aranykoronája hevert, minden és mindenki által elfeledve. Majd háromezer éve várta, hogy valaki legyen annyira kíváncsi, bátor és lelkes, hogy lemerészkedjen a tátongó ürességbe, ahová az ismeretlen veszély invitálta. És Vic Vagner pontosan azért jött ide a végtelen sivatag ölelésében raboskodó romvárosba, hogy válaszoljon erre az ősi hívásra.